Elhagyva a Völgyet

Tomas ismét szolgálatban volt. Napkelte után találkozott Pollyval a látogatóközpont kioszkjánál. Friss kávét hozott egy termoszban. Letette egy padra, és leült.

Egy darabig nem sokat beszéltek. Polly tollait rendezgette. A reggel a folyó illatát árasztotta.

"Gondolom, továbblépsz," mondta Tomas.

Polly félrehajtotta a fejét.

Tomas mesélt neki a park többi részéről. A magas vidék a Tioga úton túl. Hetch Hetchy, a másik völgy északra, amit régen gátoltak, de még mindig gyönyörű. A vörösfenyő liget a Tuolumne réteken. Csendes büszkeséggel beszélt ezekről a helyekről.

"Ez a hely nem mutat meg mindent, még akkor sem, ha itt élsz," mondta. "Csak darabokat látsz. Az emberek három napra jönnek, és azt hiszik, mindent láttak. Csak egy képeslapot láttak." Kortyolt a kávéjából. "Jobb, ha egy darabot teljesen megismer az ember. A vándorsólymokról? Tizennégy éve itt vagyok, és még mindig nem tudom, mit fognak csinálni holnap."

Polly az El Capitan sziklapereméről való zuhanásaira gondolt. Egyszer sem sikerült tisztán landolnia. De minden alkalommal egyre kevésbé volt rossz. Úgy érezte, egy életen át tudna egyre kevésbé rossz lenni.

Egy transzferbusz érkezett. Ugyanaz a zöld busz. Ugyanaz a sofőr. "Indulj," mondta Tomas. Felállt.

Polly kinyújtotta kékeszöld szárnyait. Felszállt a padról, egyszer körözött a látogatóközpont felett, majd emelkedett. A völgy elmaradt alatta. Balra az El Capitan állt. Jobbra a Half Dome.

A peremen nyugat felé fordult. Alatta egy vándorsólyom vadászott egy kis fecskerajra a sziklafal mentén. Fél percig figyelte. Aztán megtalálta a kívánt szelet, és hagyta, hogy az kivezesse a parkból.