Chiara egy órakor bezárta a laboratóriumot az olaszok hosszú ebédjére. "A polipnak is szüksége van egy kis szünetre," mondta. "És nekem is. Gyere velem." Polly Chiara vállán ült, ahol a szemüvege szépen pihent a laboratóriumi köpeny gallérján. Chiara kilépett a Villa Comunale park ragyogó déli napfényébe, és felfelé indult. Nápoly ebédidőben egy második lendületet kapott város volt. A redőnyök, amelyek a késő délelőtti hőség ellen voltak lehúzva, most felgördültek. Az eszpresszó bárok megteltek öltönyös férfiakkal és magas sarkú cipős nőkkel. A reggeli sós és fenyőillat most fokhagymává, olajban sült ételekké és magas lángon főtt paradicsommá változott. Chiara elvitte őt egy kis pizzériába a Riviera di Chiaia egyik mellékutcájában. A tábla ezt hirdette: DA MICHELE - SUCCURSALE. Bent három férfi dolgozott egy fatüzelésű kemencénél, amely a hátsó fal felét elfoglalta. A tűz olyan forró volt, hogy Polly már az ajtóból érezte. Egy nápolyi pizza nem az, amit a világ nagy része pizzának hív. Ez egy nápolyi pizza, amelyet szigorú szabályok szerint készítenek, amelyeket a város kétszáz éve őriz. A tészta lisztből, vízből, sóból és élesztőből áll, semmi másból. A paradicsom San Marzano, amelyet a Vezúv lejtőin lévő vulkanikus talajban termesztenek. A sajt fior di latte, aznap reggel frissen készült. A bazsalikom a végén kerül rá, nyersen. A kemence 485 Celsius-fokon működik. A pizza kilencven másodperc alatt sül meg. A pizzaiolo, egy nehéz testalkatú férfi, akinek a karjai lisztesek voltak, egy margherita pizzát csúsztatott egy fa lapátra, és betolta a kemencébe. Kilencven másodperc múlva kihúzta. A kéreg sötét foltokra hólyagosodott, amelyeket leopárd mintázatnak hívnak. A sajt halvány medencékké olvadt. A bazsalikom levelek már kezdtek hervadni a maradék hőtől. A pizzát kés nélkül, negyedekbe hajtva, kézzel ették. Chiara adott Polly-nak egy kis darab héjat a saját szeletéből. Sós volt, ott megégett, ahol a leopárd foltok kialakultak, és szinte súlytalan. Polly az első harapásnál megértette, miért védelmezte Nápoly ezt a dolgot két évszázadon át. A kéreg íze tűz, kenyér, só és a túloldalon lévő vulkán ízét hordozta. Chiara öt gyors hajtással ette meg a pizzáját, és ivott egy kis pohár buborékos ásványvizet. A szoba túloldalán egy férfi és idős édesanyja szeretetteljesen vitatkoztak a focicsapatról. Kint egy Vespa pöfögött el. "Van egy elmélet," mondta Chiara, miközben felvette az utolsó bazsalikomlevelet, "hogy a polipok azért okosak, mert rövid életűek. Gyorsan kell tanulniuk. Mi azért vagyunk okosak, mert hosszú életűek vagyunk. Megengedhetjük magunknak, hogy lassan tanuljunk. Pasta talán még két év alatt megtanul mindent, amit tudnia kell. Én még akkor is tanulni fogok, amikor meghalok." A bazsalikomot a szájába tette. "Ebben nincs ítélet. Ez csak egy gondolat." Lassan sétáltak vissza az intézetbe. A délután meleg volt. Polly Chiara vállán ült, és a város körülöttük mozgott a nápolyi ebédidő nyugodt tempójában, amely még nem igazán ért véget, és igazán csak háromkor fog véget érni.
