Átkelés az Urálon

A harmadik reggelen a vonat megállt Jekatyerinburgban. Galina már elhagyta a vonatot. Az éjszaka közepén szállt le egy állomáson, amelyen Polly átaludt, egy öleléssel és egy kis integetéssel búcsúzott, amit Polly csak félig érzékelt az álomködön keresztül. Pavel még aludt. Két új utas foglalta el az üres ágyakat az éjszaka: egy talán húszéves katona, akinek az egyenruhája még túl tiszta volt ahhoz, hogy viselték volna, és egy idősebb férfi szürkés-sárga hajjal és egy horgászdobozzal.

Polly az ablakhoz ugrott.

Jekatyerinburg az Urál legnagyobb városa. Az Urál-hegység választja el Európát Ázsiától. Nem magasak, inkább egy hosszú, kopott gerinc, mint egy fal. De régiek. Ötszázmillió évvel ezelőtt, amikor a Pangea szuperkontinens formálódott, az Urál már jelentős hegylánc volt. Félmilliárd éve kopnak, és még mindig ott vannak. A Föld legöregebb hegyei közé tartoznak.

A Transzszibériai vasút Jekatyerinburgon keresztül szeli át az Urált. Van egy kis jelzőtábla az 1,777. kilométernél, amely egyik oldalán EURÓPA, a másikon ÁZSIA feliratot visel. Minden orosz utas, akivel Polly aznap reggel találkozott, mesélt neki erről a jelzőtábláról. Néhányan leszálltak a vonatról Pervouralszkban, a jelzőtáblához legközelebbi állomáson, és elsétáltak oda fényképeket készíteni. A kalauz egy kis mosollyal mondta neki, hogy a jelzőtábla turisztikai találmány. A valódi határ, földrajzilag, nem egy tiszta pont a térképen. A választóvonal nagyjából az Urál folyó vízválasztója mentén húzódik, ami maga is inkább egy hosszú ív, mint egy vonal.

De a szimbolikus átkelés volt a lényeg.

A vonat kihúzott Jekatyerinburgból az alacsony dombok közé, amelyeket fenyők és lucfenyők borítottak. Az erdő megváltozott az előző nap óta. A fehér nyírfák még mindig ott voltak, de most már sötétebb tűlevelűekkel keveredtek. A táj ráncosabb lett. Kis folyók futottak sekély völgyekben.

Az új utas a horgászdobozzal kinyitotta azt, és kiterítette a csalikáit a kis asztalra. Színek szerint rendezte őket. Úgy tűnt, egyelőre egyikre sem volt szüksége. Csak ki akarta rakni őket.

"Hol horgászik?" kérdezte Polly óvatosan.

A férfi felnézett. Nem tűnt meglepettnek, hogy egy papagáj beszélt. "A Bajkál-tónál," mondta. "Három nap múlva. Omul. A Bajkál lazaca. Sehol máshol nem találja meg a világon." Egy különös zöld-ezüst kanálra mutatott. "Ezt használom."

Polly oldalra billentette vörös fejét. A férfi becsukta a horgászdobozt.

Néhány órával később, Pervouralszk közelében, a vonat lassan elhaladt egy kis fehér obeliszk mellett egy tisztáson. Az obeliszk egyik oldalán egy fémlemez volt, amelyen cirill betűkkel EURÓPA állt. A másik oldalon ÁZSIA volt olvasható. Egy kis háromfős turista csoport fényképet készített. Integettek a vonatnak. Pavel, aki már ébren volt, felemelte a kezét a laptopjáról, és visszaintegetett.

Az obeliszk elcsúszott mögöttük. A fenyők ismét összezárultak. A vonat úgy kelt át egy kontinensen, mintha csak egy kis utcán ment volna át.